09. augusztus 2020

A kormány tartsa be a szép szavakat

Omár al-Basír diktátort több mint egy évvel ezelőtt megbuktatták. Az átmeneti kormány megtette az első lépéseket a keresztények elleni hátrányos megkülönböztetések megszüntetésére. A CSI fölszólítja a miniszterelnököt, adja vissza az egyházi vagyont és garantálja a teljes vallásszabadságot.

Basír-rács-mögött

Az Omár al-Basír – a Muszlim Testvériség tagja – vezette brutális iszlámista diktatúra harminc évig nyomorította meg Szudánt. A szudáni keresztények a félelem, társadalmi elnyomás és kivetettség légkörében éltek. Délen és a Nuba-hegységben a dzsihád és a rabszolgaság áldozataivá váltak.

Miután a nagyrészt keresztény Dél-Szudán 2011-ben önálló állammá vált, a Szudánban maradt keresztények helyzete tovább romlott: gyülekezeteiktől megtagadták új templomok építését, templomaikat elkobozták vagy lerombolták, és a hívőket önkényesen letartóztatták.

Az erőszakos tömegtiltakozások Omár al-Basír katonai diktátor 2019. áprilisi bukásához vezettek. Néhány hónappal később fölesküdhetett az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Egyiptom jelentős támogatását élvező átmeneti kormány.

Az új kormánynak még le kell törnie a Muszlim Testvériség és az elégedetlen törzsek ellenállását. 2020. március 9-én ismeretlenek Kartúmban pokolgépes merényletet kíséreltek meg az új miniszterelnök, Abdalla Hamdok ellen. A kormányfő kíséretével együtt sértetlen maradt.

Reménykeltő jelek

A kormányprogram szerint „a köz- és magánemberek szabadságának előmozdítása és az emberi jogok védelme” kiemelten kezelendő. Célként említik a vallásszabadság előmozdítását is.

A 64 éves miniszterelnök vezette kormány máris lépéseket tett ebbe az irányba. Egyik első ilyen cselekedete a közrendről szóló szigorú iszlámista törvény hatályon kívül helyezése volt. Az ebben elrendelt öltözködési előírások a nők számára a megalázás, zaklatás és erőszak alapjául szolgáltak.

2020 márciusában a Vallási Ügyek Minisztériuma föloszlatta az egyházakat irányító állami egyházügyi bizottságokat. Ezek a testületek több templomot bezártak vagy az elkobzott egyházi épületeket átadták az államnak. A bizottságok föloszlatása ​​az első lépés az egyházi irányítás ismét keresztény kézbe adása felé.

A „Sudan Tribune” című lap szerint az átmeneti kormány arra törekszik, hogy eltörölje az iszlámhitből való kitérésért (aposztázia) járó halálbüntetést, amelyet eddig a büntető törvénykönyv 126. cikke rögzített.

Az egyházak szkeptikusak

Az egyházakat régóta üldözik Szudánban – elnyomásuk már jóval a Basír-rezsim előtt elkezdődött –, ezért meglehetősen szkeptikusak abban, hogy a kormány mennyire veszi komolyan a vallásszabadságot.

Bár a Vallásügyi Minisztérium megígérte, hogy visszaadja az elkobzott egyházi vagyont, eddig még nem sok történt. Egy kamionnyi keresztény irodalom 2020 márciusában, nyolc évvel a lefoglalása után került vissza a Baptista Egyházhoz. Más egyházak pedig még mindig várják vagyonuk visszatérítését.

„Tettekre van szükségünk, nem ígéretekre” – mondta Yahya Abdelrahim Nalu lelkész, a szudáni Presbiteriánus Evangélikus Egyház vezetője, a Morning Star News című keresztény lapnak 2020 márciusában.

A keresztények továbbra is a támadások és a rabszolgaság áldozatai

A keresztényekkel szemben most is tapasztalható iszlámista erőszak miatt néhányan megkérdőjelezik a kormány őszinte elkötelezettségét a vallási kisebbségek védelme iránt. Csak az elmúlt néhány hónapban négy gyanús iszlámista támadást jelentettek az egyházak ellen a fővárosból, Kartúmból, és a Dél-Szudán határmenti régiójában lévő (fél Magyarország területű) Kék Nílus szövetségi államból.

A rabszolgaság intézménye most is virágzik. Dél-szudániak ezreit tartják fogva Észak-Szudán távoli részein. Sokan keresztény falvakból származnak. Velük sem az új kartúmi kormány, sem a nemzetközi szövetség nem törődik.

Bár az iszlámista diktátor, Omár al-Basír rács mögé került, semmi jele annak, hogy Szudánban a vallásszabadságot belátható időn belül mindenkinek garantálni fogják.

 

Követeld az új szudáni kormánytól az egyetemes vallásszabadságot és az emberi jogokat!

 

Tiltakozó lap:

Szudáni Köztársaság Nagykövetsége

Budapest

Úri utca 70. 

1014

Dr. Abdullah Hamdouk

Prime Minister

Dear Prime Minister Hamdouk

We welcome the steps taken by the interim government of the Republic of the Sudan to promote human rights and religious freedom.

Nevertheless, religious minorities continue to experience discrimination and harassment. Confiscated church properties have yet to be returned.

We call on the government to guarantee all faith groups in Sudan respect for Article 18 of the Universal Declaration of Human Rights, including the right to change religion. We therefore specifically call for the decriminalization of apostasy and the abolition of Article 126 of the penal code.

Yours sincerely,

 

———————–                                —————————————

Hely, keltezés                                          Aláírás

 

Üdvözöljük a Szudáni Köztársaság átmeneti kormányának az emberi jogok és a vallásszabadság előmozdítása érdekében tett lépéseit. Ennek ellenére a vallási kisebbségeket továbbra is hátrányos megkülönböztetés és zaklatás éri. Az elkobzott egyházi vagyont sem adták vissza. Felszólítjuk a kormányt, biztosítsa valamennyi szudáni vallási közösségnek az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 18. cikkében foglaltakat, beleértve a vallás megváltoztatásának jogát. Különösen kérjük a „hitehagyás” miatti büntetlenséget és a büntető törvénykönyv 126. cikk törlését.

Köszönjük, hogy támogatod a szudáni polgárháború keresztény áldozatait!

  • 10000.-Ft – Gyógyszerek a dzsihád áldozatainak.
  • 15000.-Ft – Keresztény gyerekek iskoláztatására.
  • 30000.-Ft – Nagy élelmiszercsomag egy család részére.
Hozzászólás


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Megjegyzés elküldve.

A megjegyzés sikeresen elküldve, amint egy rendszergazda ellenőrizte, itt jelenik meg.