• Szíria

Szíria: Levél Aleppóból

21. január 2020

Dr. Nabil Antaki – a CSI szíriai partnere – nemrég levelet küldött a CSI-nek. Aleppóban nagyrészt békés most a helyzet. De sokan nyomorognak. Georges Sabé marista szerzetessel együtt folytatják a megkezdett munkát: „Enyhítjük a szenvedést, támogatjuk embertársainkat, és elvetjük a remény magvait.”



Aleppó, 2019. november 17.

Mivel majd egy hónappal ezelőtt a törökök bevonultak Északkelet-Szíriába [Béke forrása hadművelet], naponta kapunk aggódó üzeneteket barátainktól, akik hogylétünk felől érdeklődnek, és információt akarnak rólunk. Tehát megpróbálom összefoglalni ezt a nagyon összetett helyzetet.

Október 9-én, miután Trump elnök bejelentette az amerikai csapatok kivonását Szíriából – végülis nem tettek mást, csak visszavonultak Szíria déli részére – Törökország elindította az Operation Peace Spring (Béke forrása) hadműveletet, és illegálisan bevonult Szíriába. A támadást a térség fontos városai [Kamisli, AlDarbasiyah határváros, Rasz al-Ajn (kurdul: Serêkanî) kurd város, Ain alArab (kurdul: Kobane)] elleni légicsapások előzték meg. Ez hatalmas elvándorlási hullámot indított a régió más városai felé a szíriai kurdok, keresztények és muzulmánok körében.

A Kurd Népvédelmi Egységek (kurdul: Yekîneyên Parastina Gel – YPG) harcosai, akiket az amerikaiak magukra hagytak, fölszólították a szír hadsereget, hogy jöjjenek segítségükre. Megújították szíriai állampolgárságukat és a szír államhoz való hűségüket. Dél felé menekültek és szabadon hagytak egy folyosót a törököknek. Öt napos küzdelem után Törökország és Oroszország tűzszünetet rendelt el, amely előírja, hogy az összes kurd harcosnak 35 km-re el kell távolodnia a határtól, hogy a szíriai hadsereg visszatérhessen és visszaállíthassa az államhatalmat, a határt pedig orosz-török ​​járőrök ellenőrzik.

Győztesek és vesztesek

Azóta a helyzet újra „befagyott”. Minden úgy ment, mintha a forgatókönyvet előre megírták volna. A törökök megszerezték azt, amit akartak: egy 35 km mély biztonsági zónát szír földön, ahol tilos a kurd katonai jelenlét. Ennek a szír állam a legnagyobb nyertese, amely – küzdelem nélkül – visszakapta azoknak a területeknek a nagy részét, amelyeket a szíriai válság kezdetén elvesztett. Ugyanakkor megmutatta Törökországnak, hogy neki is érdeke az iszlámista terroristák támogatásának beszüntetése és a kapcsolatok helyreállítása Szíriával. Az oroszok demonstrálták figyelemre méltó befolyásukat. Az USA továbbra is ellenőrzi a szíriai olajkutakat, és megbékélt Törökországgal, mivel a kurdok amerikai támogatása a két ország közötti vita tárgya.

És a kurdok – mint oly gyakran a múltban – most is a rövidebbet húzták: az amerikaiak három éven át használták őket a szír állam meggyengítésére és az Iszlám Állam (IS) elleni küzdelemre… és azonnal cserbenhagyták őket, amint érdekeik úgy kívánták. Számos politikai szereplő figyelmeztette a kurdokat a lehetséges végkifejletre, és azt mondták nekik, hogy érdekük a szíriai államon belül maradni.

Szinte ezzel egyidejűleg, 2019. október 30-án tartotta első ülését Genfben a számtalan tárgyalás eredményeképp szeptember 23-án megalapított szíriai alkotmányozó bizottság. Senki sem várhat gyors eredményt, hisz az új alkotmány különféle cikkeinek elfogadása nehéz, és a bizottság mind a 150 tagjának egyhangú döntését igényli.

A Nyugat nem akarja Idlíb felszabadulását

Idlíb kormányzóság visszaszerzéséért a szíriai hadsereg több támadást indított, hogy kifüstölje onnan az iszlámista terroristákat; de minden újabb kísérlet után le kellett állnia a Nyugat nyomására, amely Damaszkusz győzelmének megakadályozására fölidézte egy lehetséges humanitárius válság rémét. Pontosan ugyanezt tették három évvel ezelőtt is Aleppó felszabadításakor: az utolsó támadás során 10 km-re északra szorították vissza a lázadókat. Ennek eredményeként Hama régió keresztény városai (Mhardé és Squelbiyé) elérhetetlenné váltak az ágyúik számára. A terroristák két éven át ágyúzták mindkét várost, és többször megostromolták. Elképzelhetik, hogy ezeknek a városoknak a lakói hangosan ujjongnak az utcákon, hogy kifejezzék megkönnyebbülésüket és örömüket!

Nyomor Aleppóban

Aleppóban a helyzet stabil. A legfontosabb szolgáltatások biztonságosak: vizünk heti öt napon át, villanyunk napi 18 órán át van. Az egyetem és az iskolák normálisan működnek. A fegyveres lázadó csoportok a nyugati külvárosokból alkalmanként gránátokat lőnek Aleppóra. Nemrég egy gránát csapódott be a Szent Lajos kórháztól és a rendelőmtől 200 méterre. Megölt egy embert, és többen megsérültek.

A gazdasági válság rendkívül súlyos, jelentős a munkanélküliség, szédítő megélhetési költségeket okoz az infláció, mindenhol terjed a nyomor.

Továbbra is segítünk

Mi, a Kék Maristák, folytatjuk összes projektünket a kiszolgáltatott és / vagy lakóhelyüket elhagyni kényszerült családok támogatása érdekében… bár egyre nehezebben tudjuk segíteni őket.

A veszély ellenére továbbra is gondozzuk az afríni lakóhelyüket elhagyni kényszerültek „Shahba” táborát. A tábor Aleppótól 55 km-re és a török ​​vonalaktól 3 km-re található. A gránátok gyakran a tábor közelében csapódnak be. Ez nem akadályoz minket abban, hogy hetente kétszer odautazzunk élelmiszer- és higiéniai termékek szétosztására, betegek gondozására, a gyermekek és serdülők tanítására, és a felnőttek oktatására. Nagy öröm számunkra, hogy a gyermekek szemében látjuk a boldogságot, és egy kis reményt gyújthatunk az emberek szívében.

A gyerekek októberben kezdték meg az iskolát két képzési projektünkben („Tanulj, hogy növekedj” 65 gyermekkel, és „Tanulni akarok” 110 3–6 éves kisgyermekkel). A szülők szinte követelik tőlünk gyermekeik fölvételét, mivel Szíriában az óvodák magánkézben vannak és az iskolákkal ellentétben sokba kerülnek. Az itteni családoknak egyszerűen nincs pénzük. Jelenleg kapacitásunk határára érkeztünk, mert kicsik a termeink. Az örömtől sugárzó gyerekeket 24 óvónő és tanárnő gondozza.

Folytatjuk mikroprojekt-programunkat, hogy a felnőtteknek állást biztosítsunk, és segítsünk nekik méltóságteljesen megélni munkájuk gyümölcseiből, és küzdünk az emigráció ellen. 2019-ben négy oktatási blokkot hajtottunk végre, ezek mindegyike 48 órás, amelyben 75 résztvevőt képeztünk ki új projekt indítására és vezetésére; 45 projektet támogattunk, amelyek lehetővé teszik 80 család számára, hogy kiszabaduljanak a szegénységből és függetlenedjenek a civil szervezetek támogatásától. A jelenlegi körülmények között prioritás az emberek munkájának segítése.

„Heartmade” projektünk a női ruhák gyártását célozza. Ezek maradékanyagból készülnek, és folyamatos a fejlesztés. Ez munkát biztosít a nőknek, fejleszti képességeiket, kreativitás- és szépérzéküket, a szövet- és ruhamaradék pedig az egyedi darabok készítése révén a környezetvédelmet. Stúdiónkba napelemeket telepítettünk, hogy villamosenergiát termeljünk a varrógépeknek. Boltot bérelünk áruink eladására. Tizenegy nő dolgozik ebben a projektben, és tizenegy családnak biztosítunk megélhetést. Szándékunkban áll bővíteni a projektet és új alkalmazottakat akarunk felvenni.

Minden projektünk célja a családok segítése, hogy jobban éljenek és fejlődjenek.

85 önkéntessel és munkatárssal szolgáljuk a rászorulókat és / vagy az otthonuk elhagyására kényszerült családokat, akik valódi „békeforrásnak” tartanak minket.

Ha a háború lassan véget is ér, béke még nem létezik. Nyolc és fél év abszurd és szörnyű háborúzás után itt az ideje, hogy végre a szíriaiak is normálisan éljenek, ahogy a világ többi polgára.

Ezzel a reménnyel a szívemben megköszönöm, kedves barátaim, a barátságot, a szolidaritást és a támogatást! Üdvözlettel egész csapatunktól.

 

Dr. Nabil Antaki

 

P.S. Az erőszak folytatódik. A szíriai keresztények gyászolnak. November 11-én, hétfőn Kamisliban megöltek egy katolikus papot és az édesapját. Deir ez-Zórba indultak, hogy támogassák az ott élő keresztényeket. Ugyanaznap két autóbomba robbant a Kamisli káld katolikus templom közelében.

 

 

 

Kommentáld a cikket

A kommentárt sikeresen továbbítottuk.

A kommentet sikeresen továbbítottuk. Az adminisztrátor ellenőrzése után közöljük.

Szíria Projekt