Szíria: A rákos keresztény újra remél

„Fiatal keresztényként minden reggel erőtől duzzadtan kéne ébrednem. Élveznem kellene az élet minden vakító szépségét. De sokáig egész másnak láttam a valóságot.

A háború nehézségei és nyomorúsága

Minden szempontból boldog gyermekkorom volt. Védett jólétben nőttem föl egy teljes családban, ahol szeretett vett körül. A szüleink mindent megadtak nekünk. Tinédzserként gondtalan életet éltem, egész addig, amíg a háború kitört. Ez egy borzalmas háború, tele szenvedéssel, ami kioltotta a szeretteinek és rokonaink életét. Tömegeket kényszerített menekvésre, és több ezer házat elpusztított. A keserű konfliktusban mi lettünk a túlélők. Naponta szenvedünk a víz, villany, élelmiszer és menedék hiányában.

Apám elvesztette üzletét, megélhetését. Bátyám azonnal elhagyta Szíriát, miután befejezte tanulmányait. Elmenekült a Földközi-tengeren át, amely oly sok fiatalt nyelt el, akik egy jobb jövőben reménykedtek egy távoli földön. Ő túlélte az utat.

Én a szíriai iskolámban maradtam. Hogy ezekben a sötét időkben még mindig együtt volt a családunk, és olyan tető volt a fejünk fölött, amelyre nem éjjel-nappal hullottak a rakéták, lélegzetvételnyi szünethez juttatott. Abban a reményben éltem, hogy ez a piszkos háború hamarosan véget ér.

Apám azonban hirtelen, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, szívrohamban meghalt. Ez az apa, akitől mindig szeretetet és biztonságot kaptam, hirtelen eltűnt! Nehéz, sötét napok után végül arra a következtetésre jutottam, hogy nem élhetek kitartás, türelem és az akadályok leküzdésére irányuló akarat nélkül.

Letettem a vizsgáimat és elkezdtem jogi tanulmányaimat az egyetemen. Minden fényes jövőre utalt. Nem tudtam, hogy a legrosszabb csak ezután következik.

Sokkolt a diagnózis

Mindössze pár hónappal tudományos pályám megkezdése után megbetegedtem és kórházba kerültem. Eleinte azt hittem, mindennek gyorsan vége lesz. Hiszen fiatal és erős vagyok, életem csúcsán és energiával telten! Ehelyett azonban a fájdalmam fokozódott.

Az orvosok diagnózisa sokkolt: előrehaladott rákom van. A tünetek tartós enyhülésére nem volt remény. A rák megfertőzte a testem anélkül, hogy engedélyt kért volna.

Hirtelen megjelent a halál a szememben. A hideg kórházi ágyban fekve teljesen depressziós lettem. A fájdalmaim mellett azt is el kellett szenvednem, hogy a testem tele van gyógyszerekkel. A félelem és a fájdalom teljesen kimerített. Vért köhögtem, és csak a gépeknek köszönhetően tudtam lélegezni. Még most is látom, ahogy anyám mellettem ül, könnyes szemét az ég felé emeli, Urunk irgalmáért és gyógyulásomért könyörög. „Ó Uram, nem te ígérted nekünk: »Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra.« (Zsid 13,5)? »Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.« (1Kor 10:13)?”

Új remény

Anyám és rendíthetetlen bizalma, hogy imáira válaszolni fognak, sok erőt adott nekem. Néhány hét elteltével megjelentek a javulás első jelei. A remény újra kicsírázott.

Az engem támogató hívők szemében megláttam Krisztus szerető arcát, és hallottam suttogásukat: „Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.” (Iz 41,10) Megtapasztaltam Jézus bőkezűségét, amikor az egyház felajánlotta, hogy kifizetik nekem a lehető legjobb kezelést.

Ezután néhány hónapig még mindig kórházban voltam. Abban a pillanatban, amikor minden elveszettnek látszott, visszatért belém a remény és a vad akarat. A félelem valóban a legnagyobb ellenség, amelyet újra és újra le kell küzdeni. Visszaköltözött belém a legyőzhetetlen akarat, a határozottság és a bizalom, hogy Isten nem hagy el engem.

Fájdalmas hónapok után végre fölépülhetek. A rák egyre gyöngül. Harcoltam és folytatom tanulmányaimat. Elhatározom, hogy végigcsinálom a rákkezelést, és arról álmodom, hogy a betegség tünetei teljesen eltűnnek. Be akarom fejezni a tanulmányaimat, dolgozni és sikeres jövőt építeni akarok, amelyben gondoskodni tudok anyámról.

Nem lehetek eléggé hálás mindazoknak, akik annyira nagylelkűek voltak velem, és mennyei Atyánk ígérete szerint cselekedtek. Ők legsötétebb napjaim ragyogó csillagai. Isten gazdagon jutalmazza meg őket!”

Boksz

A CSI évek óta támogatja az egészségügyi programokat Szíriában. Egyik legújabb projektünkben az aleppói Maronita Egyházzal együtt pénzügyi támogatást nyújtunk rákbetegeknek. Nem tudjuk elkerülni a szörnyű diagnózist, de segítjük az érintett családokat a hatalmas kezelés költségek kifizetésében. A jelenlegi helyzetben – háború, száguldó infláció, magas munkanélküliség és a polgári lakosságot sújtó drákói szankciók – a megélhetési költségek sokak számára komoly kihívást jelentenek.