05. június 2019

Nigéria: A kislány elvesztette a lábát az iszlámista erőszak miatt

A kis Faith Simon (Közép-Nigéria) is fegyveres fulani iszlámisták áldozata lett: egy lövés úgy szétroncsolta a bal lábát, hogy amputálni kellett. A bátor Simon a CSI segítségével megmenekült.

nig190601prv

Bakin Kogi – Faith Simon otthona – nyugodt kis falu Kaduna szövetségi államban. A vidám, sportos kislány szorgalmasan tanult, és szabadidejében sokat focizott a barátaival.

Aljas, gyáva támadás

Faith 2017. február 20-ának késő délutánján is a labdát rúgta. „A falu közepén álló hatalmas téren fociztunk vidáman” – emlékezik vissza a végzetes napra. Egyszerre lövések dördültek. „Megremegtünk, amikor meghallottuk a fulani pásztorok hangos ’Allah akbar’ kiáltásait.”

Faith halálfélelmében amilyen gyorsan csak tudott, a társaival együtt a közeli házakba akart menekülni, hogy biztonságba kerüljenek az iszlámisták elől. De zavarodottságukban páran éppen a támadók felé futottak. A kislány riadtan vette észre, hogy egyik társa elbotlik. „Ekkor elkezdett sírni, és azt kiabálta, hogy egy golyó eltalálta.”

Lövések

De az akkor 9 éves kislánynak saját életét kellett mentenie. „Haza akartam rohanni, amikor erős csípést éreztem a bal lábamban. A földre estem, és kiabáltam a fájdalomtól. Erre anyám hozzám szaladt, és a házunkba húzott.”

A bátor édesanya megmentette lánya életét. A fulani iszlámisták támadása viszont súlyos következményekkel járt Faith számára. A golyók szétroncsolták a bal térdét. A súlyosan sérült kislány kórházba került, ahol hat hónapig ápolták. Mivel bal lábának állapota minden mentési kísérlet ellenére láthatóan romlott, az orvosoknak nem volt más választása, csak az alsó lábszár amputálása.

A CSI átvállalja a kezelési költségeket

Faith Simont sokkolta, amikor megtudta a tragikus hírt. De a bátor lány mégsem adta fel, és meglepően gyorsan fölgyógyult a súlyos műtét után. A CSI nemcsak az összes orvosi költségről gondoskodott, hanem mankót is adott a kislánynak. „Újra megtanultam járni, hogy vissza tudjak menni az iskolába.”


Bakin Kogi: A félelem a mindennapok része

Az iszlámista fulani szarvasmarhapásztorok Bakin Kogi (Kaduna szövetségi állam) keresztény falu ellen elkövetett támadása 2017. február 20-án szokatlan szenvedést okozott. Hét embert öltek meg, és tucatnyi súlyosan megsérült, köztük Faith Simon. Ráadásul a támadók több házat is fölgyújtottak. Azóta néhány, a lakóhelyét elhagyni kényszerült ember visszatért a falvakba.

Másoknak ez a lehetőség már nem adatott meg, hiszen a fulani iszlámisták elkobozták a szülőhelyüket. Emellett rendszeresen gyilkos támadásokat indítanak. A távoli régiókban sokan annyira félnek, hogy meg sem merik művelni a földjeiket. „Azt várnánk, hogy a kadunai kormány tesz valamit a nyomorúság ellen. Sajnos ez nem így van” – mondja Kafanchan egyházmegye képviselője. A CSI mintegy 600 szenvedő keresztényt támogat Kadunában élelemmel.

 

 

Hozzászólás


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Megjegyzés elküldve.

A megjegyzés sikeresen elküldve, amint egy rendszergazda ellenőrizte, itt jelenik meg.