07. szeptember 2020

Ledózerolták a görög ortodox templomot

A török hatóságok 2020. szeptember 2-án elpusztították Bursa tartomány történelmi görög ortodox templomát.

A-fényben-úszó-templom.

A Törökország északnyugati részén fekvő Bursa (görögül: Prusa, Προύσσα) Hagia Sophia néven is ismert görög ortodox Szent György templomát omlásveszélyre hivatkozva rombolták le.

Nilüfer önkormányzata 2006-ban vette át a történelmi műemléképületet, helyreállította, majd Özlüce Művelődési Ház néven újranyitotta. De egy tulajdonjogi per következtében 2013-ban elhagyták a szenthelyet.

A bazilikát „bursai Hagia Sophia” néven emlegették, mivel a múltban templomként, és mecsetként is használták.

Turgay Erdem, Nilüfer polgármestere elmondta, hogy az önkormányzat mintegy 2 millió török lírát költött az épület helyreállítására.

„Mindent megtettünk azért, hogy ezt a kulturális örökséget méltó módon átadjuk a jövő generációinak. Az állam azonban az enyészetnek ítélte ezt a csodálatos helyet. Hét évig senki sem tartott igényt rá – mondta Erdem. Majd hozzátette: – A kialakult repedések miatt a szerkezet annyira veszélyessé vált, hogy már összeomlással fenyegetett.”

A török hatóságok parancsára a 7 évig elhagyatott történelmi műemléket 2020. szeptember 2-án este lerombolták.

Hozzászólás


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.

Megjegyzés elküldve.

A megjegyzés sikeresen elküldve, amint egy rendszergazda ellenőrizte, itt jelenik meg.