Indonézia: Ahok szabad!

26. március 2019

Basuki Tjahaja Purnama (Ahok), Dzsakarta volt kormányzója 2019. január 24-én jó magatartása miatt elhagyhatta a börtönt. Az 52 éves keresztény politikust 2017 májusában „istenkáromlás feltételezett” vádjával két év börtönre ítélték.



„Végre újra köztünk van.  Apám szabad ember! Mindenkinek nagyon köszönöm a segítségét!” – mondta örömtől fénylő tekintettel Ahok fia, Nicholas Sean, amikor reggel 7:30-kor kihozhatta apját a nyugat-jávai Depok börtönéből.

Nagy tömeg gyűlt össze a fegyház bejáratánál, hogy megünnepeljék a volt kormányzó kiszabadulását. De ő addigra már elhagyta a börtön körzetét.

Végzetes kijelentés a Koránról

Ahok nagyon népszerű volt Dzsakarta kormányzójaként. Ennek egyik oka az, hogy hivatali idejében javult az úthálózat, és megoldotta a főváros árvízproblémáját. Engesztelhetetlenül küzdött a korrupció ellen is. Joko Widodo indonéz elnök támogatásával jó esélyekkel indult a második ciklusért.

  1. szeptember 27-én egy kampánybeszédében azt tanácsolta, hogy szavazóit ne zavarják meg a Korán idézetek, mert ezzel csak újraválasztását akarják megakadályozni. Ellenfelei beszédeiből kiragadott idézeteket tettek föl a YouTube-ra, hogy ellene hangolják a népet. Több mint félmillióan tiltakoztak Ahok ellen az utcákon. A szociális médiában a legnagyobb gonosznak nevezték őt és követőit. Ahmad Dhani Prasetyo zenész így írt a Twitteren a kampányról: „Csak a söpredék támogatja ezt az istentagadót, akik megérdemlik, hogy az arcukba köpjenek.”

Ahok többször bocsánatot kért a Koránról tett kijelentéseiért, és állította, hogy szavait félreértették. De az iszlámisták haragja nem csillapodott. Ahok 2017. április 19-én megnyerte a választást. Röviddel később, 2017. május 9-én – a nemzetközi tiltakozás ellenére – a bíróság két évre ítélte őt istenkáromlás vádjával.

Ahok helyett BTP

Az 52 éves, kínai származású keresztény rab 2019. január 24-én – jó magaviselete miatt – elhagyhatta a börtönt. Azt nem tudni, hogy Dzsakarta volt kormányzója visszatér-e még valaha a politikába. Hívei megünnepelték kiszabadulását. Ő maga nem nyilatkozott a jövőjéről – azt azonban bejelentette, hogy megszabadul a kínai Ahok becenevétől. Mostantól Basuki Tjahaja Purnama polgári nevének kezdőbetűit kívánja használni: BTP.

Terjed az iszlámizmus

Indonézia, a világ legnépesebb muzulmán országa régóta a muszlim többségű országok demokratikus zászlóshajójának számít. De a szélsőséges iszlámista erők az utóbbi években egyre nagyobb befolyást szereztek. Az úgynevezett BTP-ügy jelzi, hogy az indonéz politikát és társadalmat mindinkább átszövi az iszlámizmus.

BTP nem is a blaszfémia vád egyetlen áldozata az ország újkori történelmében: 2018. július 17-én 18 hónap börtönre ítélték a 44 éves buddhista Meilianát, aki csupán arra panaszkodott, hogy a szomszédos mecset túl hangosan szólít imára. Igaz, a Vallásügyi Minisztérium (Ministry of Religious Affairs Republic of Indonesia) ezután szabályozta a mecsetek hangszóróinak használatát.

És miután Grace Natalie keresztény politikus 2018. november 11-én bejelentette, hogy pártja sem az evangelizációt, sem a saría bevezetését nem támogatná Indonéziában, a konzervatív muszlimok „iszlámellenes” nézetei miatt följelentették.

De a muszlim Prasetyo zenész sem maradt ki a sorból: őt azzal vádolták, hogy BTP támogatóit szidalmazta a Twitteren. Emellett Buni Yani volt egyetemi oktató is másfél év börtönbüntetést kapott, mert föltöltött egy videót a Facebookra, amelyben BTP-t gyalázza.

A több mint 264 milliós Indonéz Köztársaság csaknem 20 millió lakosa vallja magát kereszténynek.

Kommentáld a cikket

A kommentárt sikeresen továbbítottuk.

A kommentet sikeresen továbbítottuk. Az adminisztrátor ellenőrzése után közöljük.