Azeri-Örmény háború: Újabb népirtás fenyeget?

12. október 2020

A 10 millió lakosú, túlnyomórészt síita muszlim Azerbajdzsán, Törökország támogatásával 2020. szeptember végén nehézfegyverekkel véres támadást indított az országba beékelődő – és különleges autonóm státust élvező – örmény Hegyi Karabah (Arcah Örmény Autonóm Terület) enklávé ellen. Ez nem csupán egy helyi konfliktus.



Törökországtól keletre a Transzkaukázusban egyedül áll a keresztény kultúra utolsó bástyájaként az Örmény Köztársaság és Grúzia, a Balkántól Kínáig terjedő óriási török világban. A régi királyi évkönyvekben megőrzött emlékezet szerint Grúziát Kappadókiai Szent Nina téríti meg 330-ban. A két civilizáció közti összeütközés története egyben egy tartós etnikai tisztogatás története. Az örmény nép ennek a történelmi konfliktusnak a frontvonalában állt és áll ma is.

Az örmények őshazája a mai Északkelet-Törökország és az Örmény Köztársaság területére esik, lakossága mintegy 3,8 millió. A törökök a 11. században meghódították földjét. Ettől kezdve az örmény nemzet élet-halál harcot vív a nála sokkalta hatalmasabb Törökországgal. A leigázott örményeknek különadót kellett fizetniük és megkülönböztető ruhát viseltek. Az örmény nőket és gyerekeket rabszolgának adtak el, és iszlámra kényszerítették őket. Saját közösségükön kívül nem hirdethették az evangéliumot.

Pántörök offenzíva

Eurázsiában Törökország (az azeriek törökök), Oroszország, Irán és az USA is magának akarja megszerezni az uralmat. Nem kizárt, hogy a nagyhatalmak rövidesen megegyeznek, és az ellenségeskedést fölfüggesztik. De félő, hogy a mostani azeri-örmény összecsapás a kis karabahi örmény keresztény közösség teljes kiirtásába torkollik.

A 2020. szeptember 27-én kitört konfliktust egy már évszázados népirtási folyamat összefüggésében kell értelmeznünk, amelyet Törökország kezdett az első világháború idején. Az örmények keleti letelepedési körzetei a 19. században orosz fennhatóság alá kerültek, ami viszonylagos biztonságot nyújtott az ifjútörökök megsemmisítő politikája ellen. A cári Oroszország – hogy ellenőrzése alatt tarthassa az 1905-ös forradalmi megmozdulásokat – kijátszotta egymás ellen az etnikai kisebbségeket. Ez véres konfliktusokhoz vezetett Bakuban, Nahicsevánban és Susában az azerbajdzsáni törökök és az örmények között. Az ifjútörökök 1914 novemberében pántörök offenzívát indítottak Oroszország és az ott élő örmények ellen, amihez támogatást kaptak az azeri törököktől.

Az örmény túlélők Oroszországba menekültek, Szíriába deportálták vagy iszlámra kényszerítették őket. A török Anatóliát (Kis-Ázsiát) ezzel a módszerrel megtisztították az örményektől. A népirtásnak a Sztálin vezette szovjethatalom vetett véget az 1920-as évek elején, majd a Szovjetunió 1991-es megszűnése után örökébe lépő Oroszország 1994. május 16-án. 1920-ban a kommunista Vörös Hadsereg ellenőrzése alá vonta a területet, amelynek fölosztása – egy örmény és egy azeri szovjetköztársaságra az örmény enklávé Hegyi Karabahhal együtt – nem a nemzetiségi problémák megoldását, hanem az ott élők engedelmességre kényszerítését szolgálta.

A megoldás kulcsa Moszkva kezében van

A birodalom gazdasági helyzete 2013 óta folyamatosan romlik, 2019-es GDP-je kevesebb, mint 74% a Világbank adatai szerint, népessége pedig csökken. Míg összlakosságának létszáma 1992-ben még 148,5 millió, 2019-ben már 4 millióval kevesebb, csupán 144,4 millió volt.

Ezért Oroszország számára mostanra már alig elviselhető tehertételt jelent a posztszovjet térségbeli befolyási zóna, azaz a „Közel-Külföld” (Moszkva így hívja a volt szovjet tagköztársaságokat). Ezzel szemben Oroszország a Közel-Keleten egyre hangsúlyosabban van jelen, ahol a szíriai polgárháborút török és iráni együttműködéssel próbálja rendezni. A törökökkel is jelentősen javult a viszonya.

Ezt borította föl a minap kitört azeri-örmény fegyveres konfliktus.

Amint az oroszok gyöngülésének első jelei mutatkoznak a régióban, a történelmi folyamat azonnal újraindul, és a közben gazdag olajhatalommá vált Azerbajdzsán – Törökország támogatásával a hátában – ismét rátámad az örményekre. Jerevánt viszont hagyományosan Moszkva segíti.

A CSI az 1990-es évek elején kezdődött azeri támadás során a mindössze 150 ezres lélekszámú karabahi örmény keresztények mellé állt, amikor vallási-etnikai népirtás fenyegette őket. Most újra erre kell fölkészülnünk.

A muzulmán törökök ma is uralkodó népnek tartják magukat. Az 1992. október 1-i pántörök csúcstalálkozón Szulejmán Demirel, akkori török miniszterelnök kijelentette: „A török világ számára, amely […] az Adriai-tengertől Kínáig terjed, ez kézzelfogható valóság. 100 éves álmunk megvalósulása.”

Reméljük és imádkozzunk érte, hogy a Dél-Kaukázusban – nagyhatalmak ütközőzónájában – élő veszélyeztetett keresztények védelmet kapjanak.

A hacskarok Nyugat felé néznek

Az 1988 februárjában kezdődött összecsapások során a dermesztő túlerőben lévő azeriek sok örmény családot kiirtottak, a fővárost, Sztyepanakertet lebombázták, az ősi templomokat, kolostorokat lerombolták. Nahicsevánban elpusztították a keresztény szenthelyeket, és meggyalázták a dzsulfai temető síremlékeit, csipkeszerűen faragott kőkeresztjeit (a hacskarokat), és a holtak lelkiüdvéért állított emlékköveket. A 2010 óta az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára fölvett kereszteskövek a kőfaragóművészet kizárólag örmény tájakon ismert ritkaságai. Mindegyikük egyedi kidolgozású, nincs belőlük két azonos példány. A hacskarok abban viszont megegyeznek, hogy díszített oldalukkal mindig Nyugat felé néznek…

Pár kőkereszt befalazott másolata a Budapesti Örmény Katolikus Fogolykiváltó Boldogasszony és Világosító Szent Gergely kápolna bejáratát díszíti.

A CSI légihidat szervezett, és alapvető élelmiszert, gyógyászati és orvosi eszközöket szállító gépei megtörték a kereskedelmi blokádot, nagy mennyiségű segélyt juttatva így az ostromlottaknak.

A fegyverszünet megkötésekor (béke-megállapodás azóta sincs) Parkev Martiroszjan örmény-ortodox érsek, az Örmény Apostoli Egyház feje kijelentette, hogy a CSI anyagi és lelki támogatása döntően hozzájárult ahhoz, hogy az összecsapások az örmények győzelmével végződtek.

Az örmény / armenius népnév a perzsa armina, ill. a görög armeniosz szóból ered, jelentése: arámi. Az Örmény Köztársaság ortodox nemzeti egyháza a keleti rítusú Örmény Apostoli Egyház, melyet a hagyomány szerint Bertalan és Tádé apostol térített meg. Az örmények 301-ben keresztény hitre tértek, ezért ők tekinthetők az első túlélő keresztény népnek.

Az alábbi link részletesen megvilágítja az összecsapás hátterét (térképpel, angol nyelven):

http://sumgait.info/caroline-cox/ethnic-cleansing-in-progress/contents.htm

 

Kommentáld a cikket

A kommentárt sikeresen továbbítottuk.

A kommentet sikeresen továbbítottuk. Az adminisztrátor ellenőrzése után közöljük.